+36307739634 hello@gulyasgabor.hu

            Tellus            A Föld utánunk

 

 

A Föld haldoklik. Az emberiség is.

Az ember mindig is emberöltőnyi távlatokban gondolkodott, messzebbre nem tudott és nem is akart tekinteni. Hogy ez önzés, vagy tudatlanság volt, megoszlottak a vélemények. Hiába az okos, néha erőszakos kampányok, a tudósok elképzelései a jövő kizárólagos esélyeiről, az emberek nem akarták megérteni, hogy bizony nekik is áldozatot kell hozniuk. Már annyiszor hallották ezt, bármiféle eredmény nélkül, így az emberiség egy része rendkívül elutasító volt. Sokakat mozgatott az egyetlen megoldásba vetett hit, még többen érezték az áldozat elkerülhetetlenségét. Ekkor 2056-ot írtunk.

Tellus – A világ utánunk

utópisztikus regény

 

Három könyv

Az emberiség harcáról.

Vajon, hogy végződik?

Első könyv

Létrejön a Világállam. 2056. 

Az emberiség közös fellépése a végső menedékért.

Második könyv

A Világállam elbukik 2064-2072

Új hatalom veszi át az összeomló földi szövetség irányítását

Harmadik könyv

Tellus 2075.

Száműzik egy kietlen világba a korábbi vezetőket. Carl Sage új világot teremt.

Hatalmunkban áll befolyásolni a jövőnket, és mindent megteszünk az ügy érdekében

Tudósok szerint a Földön 4,6 milliárd évvel ezelőtt volt az ősrobbanás, de a mai élet eredete az ősóceánban kezdődött, „csak” 3,5 milliárd éve.

Az ember őse, 6-7 millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön. Az emberiség – Homo sapiens – alig 100.000 éve kezdte el uralma alá hajtani a természetet, benne minden élővel, állattal, növénnyel.

A fonetikus írás, alig 4000 éves. Ez is csak azért érdekes, mert megkönnyítette a tudás átvitelét.

A növekedés (mohóság), mindössze 130 év óta van jelen az emberiség életében. Ennyi kellett, hogy az emberiség felőrölje mindazt, ami eddig éltette. 3,5 milliárd, kontra 130 év.

Ma már tudjuk, hogy nem az ökológiai katasztrófák, nem a háborúk, járványok, az élet alapjainak lassú, majd felgyorsuló kimerülése, hanem az ember mohósága juttatta az emberiséget, az utolsó utáni állapotba.

Mindeközben az emberek kitalálták maguknak Istent, majd a nyakukba kapták az egyházat. Istennel egyikük sem találkozott.

Ha hiszünk a teremtésben, amiről Mózes könyvében az áll, hogy kb. 7500 évvel ezelőtt történt, akkor még súlyosabb a helyzet, hiszen ebben az esetben, az embernek ennyi idő kellett, hogy szétverje mindazt, amit Isten megalkotott.

Akárhogy is van, az emberi gondolkodás, amelyre annyira büszkék vagyunk, ide vezetett, hiszen ez volt az alapja annak, hogy az ember különbnek gondolta magát mindennél, és mindenkinél. Még Istennél is.

Érdekel a regény

Az emberiség reményeiről írt regényt kétféle módon vásárolhatod meg, és olvashatod el. Részletekben, online, vagy könyvalakban. Ha úgy döntesz, hogy részletekben, akkor az alábbi linkre kattintva, hetente olvashatsz új részeket. Ebben az esetben a könyvet is megszerezheted, féláron.

Részenként olvasom és támogatom a szerzőt

Tagja lehetsz az

Olvasói Klubnak,

ahol ingyenesen is olvashatod az írásaimat.

 

Rendben. Ingyenesen olvasom.

Előrendelem

Előrendelés utalással: 2000 FT. 12100011-17508555

Utaláskor a közleményben add meg az email címedet!

 

Tellus

Új bolygó, új élet, új ember?

Klíma

Kemény, kihívásos, hideg, de élhető. Olyan, mint a sarki, arktikus éghajat a Földön. Alkalmazkodni kell.

Állatvilág

Viziállatok, fóka, cetek, az arktikus éghajlatot bíró, medvék, farkasok, lemmingek, kevés madár.

Növények

Mintha csak a tajgán vagy a tundrán lennénk. Cserjék, fák, bokrok, gyér fű. Ritkábban virágok.

Felszín

A terület mindössze 10 %-a jégmentes. Vízfolyások a jég alatt, fagyott felszín, 3-4000 méter magas hegyek.

Regény-események

1

Heti

Epizódok

Hetente egy megjelenés az olvasói oldalon.

15

Február

Első olvasói börze

Beszéljünk a történetről, kilátásokról, karakterekről, vagy akár az emberiség jövőjéről.

15

Március

Kiadás előtt

Lehetsz előolvasó, megtudhatsz titkokat.

Támogasd a regény megjelenését!

Köszönöm!

1000 FT

5000 FT

Támogathatsz egy tetszőleges adománnyal úgy, hogy valamelyik fenti mezőre kattintasz.

De, ha egyszerűbb, akkor utalj a számlámra: 12100011-17508555

Küldök egy ajándék e-könyvet is, ha az utalásnál a közleményben megadod az email címedet.

Köszönöm!