Az egyik csodatavaszon, azokban a hetekben, amikor virágzik az orgona, valóságos csoda történt. Nyilván ennek semmi köze az orgonához, de a látvány, amiben viszont hatalmas szerepe van, minden bizonnyal jelentős szerepet játszott. Úgy történt, ami ritkán történik meg, az most mégis megtörtént. Van itt ez az Aranka, vagy inkább Aranka néni, akit mindenki ismert, de nem csak a kocsmalakók, hanem azon kívül is, a falu apraja-nagyja. Na most ez az Aranka az egyik alkalommal heveny alkoholmérgezést kapott, amiben az otthonfőzött pálinkának komoly szerepe volt. Mert csak azt mondták, hogy lehet főzni, de azt nem, hogy korlátozni érdemes a napi fogyasztást.
Nos, a mi Arankánk valójában szorgalmas asszony volt, mert amikor már megérett a gyümölcs az utcai gyümölcsfákon, ő bizony szorgalmasan és becsületesen gyűjtötte a lehullott gyümölcsöt. Mondhatnánk, hogy itt a faluban kolbászból van a kerítés, de ez nem így van, viszont gyümölcsfából se. De ennek ellenére, amikor eljött az idő, Aranka hatalmas vödrökkel megjelent, becsöngetett és megkérdezte, hogy összeszedheti-e a lehullott szemeket. Na, most ki tudna egy ilyen kérésnek ellenállni. Szerintem senki.
Így aztán pár hét alatt minden évben 3-400 liter cefrére valót gyűjtött össze. Becsületes munkával, mert azt nem tudom, hogy szedtetek-e már össze lehullott gyümölcsöt, de elhihetitek, hogy nem könnyű. De Aranka, ahogy ismerem a történetét, ezt már hosszú évek óta megtette. Aztán az őrnaggyal közösen szerkesztett és megépített kukta licenszes pálinkafőzővel ki is főzték. Ezt persze nem nézte jószemmel Bandi, Aranka férje, ki tudja miért? De talán majd kiderül.
Na, de visszatérve, ahogy kell, Aranka minden nap elfáradt a gyümölcsszedésben, és ilyenkor belibbent a kocsmába, és ahogy volt, alaposan bepiált, amitől éppen, hogy nem bealudt, hanem feléledt, és ilyenkor valami mindig elkezdődött. De, ami a lényeg, hogy ő nem az agresszív fajta részeg volt, nem is az azonnal bealvós, hanem a táncraperdülős. És ilyenkor egyrészt beragyogta a kocsma valamennyi helységét, másrészt bárki, aki a kocsmában volt, részese lehetett a tánc ünnepének és örömének.
Sok izgalom volt ilyenkor, hiszen Aranka méretei, emiatti dübörgő léptei, hamar elszabaduló keblei, levehetetlenül bevonzottak minden férfi tekintetet. Na meg szégyenlős sem volt. Sem emiatt, sem másért.
Történt egyszer, hogy Aranka annyira sebesen pörgött, hogy a forgásból kifelé terelő energiákat nem volt képes kontrollálni, és egy hatalmas csörömpöléssel bezúdult az egyik asztal alá. Majd hosszú, néma csend. De olyan nagyon néma. Gyula idegesen odarohant, majd „mentőt, mentőt, hívjatok mentőt” – kiáltással rohant ki a kerthelységbe és vissza kocsmába.
– Ne izgulj már öcsém, mert a végén még infarktust kapsz – szólalt meg az őrnagy, aki már nem tudjuk mióta, de már nagyon régen nyugdíjban volt. Meg öreg is. Valójában fiatalnak még senki sem látta, már nyugdíjba is öregen vonult.
Odalépett, mit lépett, hajolt az asztal alá, vörös képpel lehajolt a hanyatt fekvő Arankához és elkezdte teljesen szabályosan elsősegélyezni. Jól belemerült, amiben sokat segített a hatalmas, dermedt csend. A hosszú művelet, valójában nem tartott sokáig, talán csak 3-4 percig, és félbeszakadt. Ennek két oka is volt. Egyrészt Aranka magához tért, folytatta volna lendületét a képzeletbeli táncparketten, másrészt pedig megjelent Aranka nyüzüge férje a Bandi és: „Mi a fa..omat képzelsz te kirakati katona?” – felkiáltással rohant a még mindig az asztal alatt térdeplő őrnagy felé, aki a kora és az elfogyasztott piamennyiség ellenére sebesen felpattant, hogy elejét vegye Bandi öngyilkosságának.
– Mi a baj Bandi? Nem ismersz meg?
– Hát éppen ez az, mi a fa..omat csinálsz?
– Mit, mit? Hát éppen megmentettem az asszonyt, igazán hálás lehetnél.
– Hát éppen ez az. Miért nem kérdeztél meg engem, mielőtt bármit teszel?
– Nem volt arra idő, elhiheted. Inkább köszönd meg és kérdezd meg, hogy mivel jutalmazhatsz meg.
– Látom nem érted, de mindegy, ha már felélesztetted, akkor viheted, a tiéd. De vissza nem hozhatod. Se garancia, se jótállás. A tied minden kilogrammja.
